[ Pobierz całość w formacie PDF ]
felé fordult. - Igen, majdnem sikerült. John Harrist is kis híján Limába
küldtük.
- És ez aggaszt?
Pár másodperc hallgatás után Stuart Campbell sóhajtott és bólintott.
- Igen. Komolyan aggaszt.
Harmincötödik fejezet
Dublini Nemzetközi RepülQtér - kedd, 20 óra 40 perc
Michael Garrity a vámvizsgálat után állt, kezében egy kis tábla, rajta
nyomtatott betqkkel: REINHART . A férfi alacsonyabb volt, mint Jay várta;
elQrefésült haja ezüstös, akár egy római császárnak; arcán mély barázdák;
hatalmas szája széle mosolygásra készen fölfelé kunkorodott.
Kezet fogtak, és Garrity az elülsQ kocsifeljáró felé intett, ahol egy
kisbusz várt rájuk, hogy kivigye Qket a kifutóra.
- Örvendek a találkozásnak - mondta Garrity recsegQ hangon.
- Itt vannak már? - kérdezte Jay.
Garrity kinyitotta a terminál ajtaját, és megindult a járdánál parkoló
kisbusz felé. - Nem, és úgy tíz perccel ezelQtt a dublini légiirányítók
valószínqleg elkönyveltek hibbantnak, amiért háromszor is felhívtam Qket. Még
nem kaptak hírt az EuroAir tíz-tízesrQl.
Jay megriadt.
- Én nem aggódnék - mondta halkan Garrity, és beszállt a kisbuszba.
A sofQr bemutatkozott, és egy távoli kijárat felé mutatott. - Kiviszem
magukat a felszállópályáig. Ott megvárhatják Qket.
- A légitársaság ide irányítja a magángépeket? - kérdezte Jay.
- Igen, de csak ha nem túl nagyok. Külön engedélyt kellett szereznünk a
maga gépének, mert az egy 737-es.
Jay elQvette a telefonját és felhívott egy számot.
Pár csöngetés után egy kedves nQi hang közölte az egyébként is nyilvánvaló
tényt, hogy a hívott fél nem válaszol. Jay letette a telefont, és sóhajtva
hallgatta Michael szavait.
- Riasztottam az egyik titkárnQmet, akinek sikerült szobákat találnia,
plusz elintézte a közlekedést, és szerzett egy kissé bosszús bevándorlási
hivatalnokot is, aki majd várni fogja a gépet.
- Csak bevándorlásit?
- A vámmal nem kell foglalkozni, hiszen az utasok egy másik európai uniós
országból érkeznek.
- Ah, valóban. Ezt el is felejtettem, annyira lefoglalt, hogy a saját
gépemet elérjem.
Gondolataikba merülve haladtak át a biztonsági kapukon, végül Michael
Garrity törte meg a csendet. - A telefonban azt mondta, a nagymamája ír volt. Ön
mégsem járt még Írországban?
- Nem, sajnos.
- Hát jó sok dolgunk lesz ugyan holnap az elQkészületek miatt, amit az
ellenfele, Stuart Campbell is szemmel fog tartani, de azért valamikor meg kell
mutatnom ezt a szép várost önnek.
Jay elmosolyodott és megrázta a fejét. - Nem hiszem, hogy erre lenne
idQnk, Michael.
- Ó, csak néhány fontosabb helyet, amit minden turistának látnia kell.
Hallott már Molly Malone-ról?
- KirQl?
Garrity elénekelte a dal elsQ ütemeit, és Jay nevetve fölemelte a kezét. -
Ó, igen. A csinos halászleány, akit elvitt a láz.
- P az. A város szívében van egy nagyon bájos szobor róla. Mi csak
kontyos pontyosnak hívjuk. Nincs túl messze a Four Courtstól, attól a
történelmi bíróságtól, ahol napjaim nagy részében húzom az igát, és ahol ezt az
ügyet is tárgyalni fogják.
A kisbusz megérkezett a kifutóhoz, és a sofQr az egyik gurulópálya mellé
hajtott, hogy ott várakozzon. Garrity elQvette a mobiltelefonját, hogy még
egyszer felhívja a dublini légiirányító központot.
- Igen, én vagyok már megint. Valóban? Nagyszerq! És mikor? - Garrity
bólintott. - Tizenöt perc múlva? Köszönöm. - Letette a telefont és Jayhez
fordult. - Hallotta?
Jay elmosolyodott és kifújta a levegQt. - Igen. Tizenöt perc.
Megkönnyebbülés ezt hallani.
- Maguk honnan jöttek? - kérdezte a sofQr.
- Londonból - felelte Jay szórakozottan, agya már a következQ lépésen
járt.
- Hm, maguk már a másodikak. Ha a többieket keresik, azok már elmentek.
Jay inkább idegesen, mint kíváncsian kérdezett vissza. - Mi?
- A Lear harmincötös. Londonból jött, úgy félórája, és mondták, hogy még
várnak valakikre. Csak azt hittem... tudják... hogy magukra gondoltak.
- Nem - mondta Jay. - Menetrendszerinti géppel jöttem. Azt mondja, Qk is
Londonból jöttek?
- Igen, uram. Egy nagydarab férfi meg a pilóták most mentek el pár perce
azokkal, akik kijöttek eléjük. Csak azt hittem, magukat itthagyták. Bocs.
Jay belsejében végighullámzott a rémület. Egész testében megrázkódott.
- Nagydarab férfi?! Tudja a nevét?
A sofQr kutatni kezdett az ingzsebében, és elQvett egy névjegykártyát. - A
fickó nevét nem tudom, de ha ez segít, itt vannak a pilóta adatai. Jean-Paul
valaki.
Mosolygott és átnyújtotta a kártyát. - Aztán kérem ám vissza!
Jay magába roskadva a kártyára pillantott.
- Mi az? - kérdezte Garrity.
[ Pobierz całość w formacie PDF ]