[ Pobierz całość w formacie PDF ]
Félálomban hallotta a kocsizörgést, ebbQl, tudta, hogy rokonai hazatértek. A lehetQség, hogy
valamit hallhat az estélyrQl, mindenekelQtt pedig Steinach úrról, tüstént kitörölte az álmot a
szemébQl.
Néhány perc múlva Käthe óvakodott be a szobába.
Sanna! Alszol? suttogta a sötétben.
Sanna fürgén felült az ágyban, és felkapcsolta a lámpát az éjjeliszekrényen.
Nem, épp elszundikáltam volna, amikor hallottam, hogy megjöttetek.
De jó, hogy még ébren talállak! Ide süss, mit hoztam: egy nagy doboz, teli a legfinomabb
gyümölcsízzel meg mindenféle más nyalánksággal. Én mondom, mindegyik isteni! Joachim
bácsi csomagoltatta be neked.
A drága Joachim bácsi!
Semmi kétség, aranyból van a szíve. Nagyon elszontyolodott, hogy nem jöttél velünk.
Sanna fátyolos tekintettel simogatta meg a kartondobozt.
Igazán hiányolt?
Käthe leült az ágy szélére, és karját unokatestvére nyaka köré fonta.
Nagyon. És nem egyedül Q, azt elhiheted. Valaki igencsak búnak adta a fejét, amiért nem
láthatott, éppúgy, mint a múltkor Riedheimben.
Sanna elpirult.
Ki az a valaki? kérdezte bizonytalanul.
Szerintem tudod te azt, Steinach úr, ki más?
Sanna még jobban elpirult.
Ugyan, menj már, miféle butaságokat fecsegsz?
Butaságról szó sincs. Tudom, amit tudok, a szemem pedig kilenc vasajtón is átlát; hajói
kinyitom. Miért ne látnék bele akkor egy kedves, rendes ember szívébe? Mert Steinach úr az.
Hanem Hellának nincs, szerencséje nála, annyit mondhatok. Hiába fQzte ki, hogy sehová se
vigyünk magunkkal téged. Ugyanis az Q mqve, hogy itthon kell kuksolnod, szegény kis
bogárkám. Fél tQled, mert vetélytársnQjének tart. Szögezzük le, hogy teljes joggal. De minden
mesterkedése hasztalan, nem kell aggódnod, drága Sannám.
EttQl végképp zavarba jött.
Miért mondod ezt, Käthe? Mi dolgom nekem Steinach úrral?
Käthe arcon csókolta, és elnevette magát.
Az imént hallhattad: kilenc vasajtón is átlátok. Biztosíthatlak, hogy a te szíved sem
maradt elQttem rejtve. De nyugodj meg, nem kotyogok ki semmit. Csupán remélem és
kívánom, hogy egy szép napon eljöjjön érted a daliás mesebeli királyfi, aki magával viszi
büszke kastélyába a szegény hamupipQkét. Most pedig egy szót se többet! Reggelre ki kell
aludnod magadat, hiszen egész nap gürcölsz, szegénykém.
-Nem olyan borzasztó, mint hiszed, Käthe. A munka vigasz, sok nehézségen átsegíti az
embert.
Na jó, fogjuk rá, de ahhoz nem kellene ilyen nehéz munkát rád sózni.
Nem válogathatok a munkában, és örülnöm kell, hogy hasznomat veszik, Úgy értem, ha
más nevelést kaptam volna, ha alaposan kiképeztek volna valamilyen hivatásra, akkor
bizonyára kereshetnék magamnak állást a nagyvilágban. Tulajdonképpen minden fiatalt ki
kellene oktatni valamiféle mesterségre, hogy ha kell, a saját lábára állhasson. Én ugyanis sok
mindent és semmit sem tanultam, így aztán nem tudnék mibQl megélni. De hát a házimunkát
is el kell végeznie valakinek, s mivel semmi máshoz nem értek, meg kell elégednem azzal,
hogy legalább elég erQs és egészséges vagyok ehhez. No, most már tényleg aludjunk, Käthe!
Ezzel Sanna visszafeküdt, Käthe pedig szeretettel betakarta, és megcsókolta.
Jó éjt, Sanna! Holnap megint segítek, amennyit tudok, hogy legalább lélegzetvételnyi
pihenQhöz juss.
Kiosont a szobából, óvatosan becsukta az összekötQ ajtót, hogy ne zavarja Sanna álmát.
Miután levetkQzött, és eloltotta a lámpát, újra kinyitotta az ajtót. Megszokta, hogy éjszakára
mindig így marad.
XVII.
Joachim bácsi többször is járt Lindenhofban, de nem sikerült szerét ejtenie, hogy beszéljen
Sannával. így hát azt sem kérdezhette meg, miért nem jár már Lichow-ba.
Végül szemet szúrt neki, hogy szinte sohasem találja otthon a leányt, vagy érkezésekor
rögtön elküldik valami megbízással. Felébredt benne a gyanú, hogy valamilyen okból
szándékosan tartják távol tQle.
Ezért aztán egyszer félrevonta Käthét, akivel igen bizalmas viszonyba keveredett, és
nekiszegezte a kérdést:
Hogy van az, Käthe, hogy mostanában csak elvétve találkozom Sannával, amikor nálatok
idQzöm?
Ezt sem árulhatom el, Joachim bácsi felelte Qszintén Käthe , de hazafelé menet tégy
egy kis kerülQt a falun át. A mama a nagytiszteletq asszonyhoz küldte Sannát. A hátsó kapun
át engedte ki, amint a kocsid megjelent.
Az öregúr furcsállotta a dolgot.
Nocsak! Akkor teszek egy vargabetqt, és remélem, sikerül elcsípnem Sannát. Azért ez
szerfölött különös, hogy szinté egyáltalán nem látom.
Käthe bólintott.
Valóban szerfölött különös, Joachim bácsi, de te okos vagy, és azonnal megértesz
mindent, ha beszélsz Sannával.
Amikor az idQs úriember egy félóra múltán távozott Lindenhofból, megvárta, míg kissé
eltávolodnak a kúriától, majd utasította kocsisát, hogy hajtson át a falun. Feszülten figyelt,
nem látja-e szembejönni Sannát, és félúton a falu meg Lindenhof között csakugyan
észrevette. A leány nehézkes léptekkel bandukolt, mert jókora, szemlátomást nehéz kosarat
cipelt. FeltqnQen egyszerq, már-már szegényes öltözéket viselt.
Mivel Sannának összesen két fekete ruhája volt, és a házimunkában ezeket túl hamar
elnyqtte volna, Sabine néni a falubeli olcsó varrónQvel saját levetett gönceibQl két
munkaruhát csináltatott neki, amely a legutolsó foltozó szabónak se vált volna díszére. Ezek
egyikét vette fel ma Sanna. Joachim bácsinak azonnal feltqnt megváltozott külseje, hiszen
azelQtt mindig választékos ízléssel öltözött.
Megállíttatta a kocsit, leszállt, és gyalog ment a leány elé. Sanna szép, mély kék szeme
felcsillant, ahogy meglátta.
Joachim bácsi! kiáltotta örvendezve, és sóhajtva letette a nehéz kosarat.
Az öregúr kezet nyújtott neki.
Szervusz, Sanna, örülök, hogy találkozunk. Lindenhofban jártam látogatóban, de sajnos
megint nem leltelek otthon.
A leány visszadugott egy-két rakoncátlan fürtöt az egyszerq, fekete szalmakaláp alá.
A nagytiszteletq asszonynál volt dolgom, Joachim bácsi.
A bácsi kíváncsian megemelte a súlyos kosarat, és Elszörnyedt.
Miféle terheket cipelsz te?
Hát& egyúttal a szatócsnál is bevásároltam.
Az öregúr a fejét ingatta.
De hát túl sok ez neked, fQleg ilyen hosszú úton. Egyedül kell bevásárolnod?
A leány elpirult.
Igen, Joachim bácsi.
Mégis miért? Ez a házvezetQnQ dolga.
A házvezetQnQ már nincs Lindenhofban.
Nincs? És mondd csak, miért nem látlak mostanában?
Sanna zavartan simította le a szoknyáját.
Nem érek rá, Joachim bácsi.
Úgy? Nem érsz rá? Ugyan mi fontos dolgod van?
Egy darabig habozott, aztán felsóhajtott. Érezte, hogy nem takargathatja az igazságot.
Most nekem kell végeznem Lindenhofban a házvezetQnQ munkáját.
EbbQl egy szót se értek. Miért pont neked?
Mert a házvezetQnQt elbocsátották. Én léptem a helyére.
Teee? A házvezetQnQ helyére? Gondolom, átmenetileg, amíg új házvezetQnQt találnak?
Sanna ajka megremegett.
Nem, Joachim bácsi, nem is keresnek újat. Állandó jelleggel én vezetem a háztartást.
Alkalmazásban állok Lindenhofban.
Az öregúr elképedt.
Alkalmazásban? Te vezeted a háztartást? Ezek házicselédet csináltak belQled? kérdezte
feldúltan.
A leány riadtan nézett rá.
[ Pobierz całość w formacie PDF ]